- Mi, emberek és a festményeim -


Képeimen a körülöttem lévő világot festem. Azt hiszem nem többet és nem kevesebbet. Persze, hozzá kell tennem, hogy ez a világ az én szememen, lelkemen és gondolkodásomon keresztül vetődik a néző elé. Mindig is az ember érdekelt, mint téma. A "human being". Amikor a legegyszerűbb vonalat húzom, és semmilyen egyedi vagy jellemző vonást nem használok, azt érzem paradox módon a legszemélyesebbnek. Mint a gesztusoknál; nincs meghatározó, kifejezett személyiségi jegyre utaló motívum, mégis egy gesztus megfestése különösen bensőséges számomra. Agyban, lélekben és testben is jelen kell lenni, ugyanazon a térben és időben. Valahogy így tudom megtalálni az egyszerű, fekete fehér vonalakban magunkat, az embereket.

Nem tartom szükségesnek egy az egyben megmutatni a személyeket, se a nemeket. Mert azt hiszem, hogy ez nem fontos. A figuráim történetei, mindenki történetei. A személytelenség adja meg azt a szabadságot az értelmezésben, amilyen szabadságra én törökszem festés közben. Hiszen azok az emberek, akikről festek, úgymond csak nekem fontosak. Ők az én embereim, én találkoztam velük, én éltem velük együtt, nekem vannak emlékeim róluk. Így valójában a személyük amennyire fontos a kép megalkotásánál, annyira jelentéktelen a kép befogadásánál. Ez ugyanolyan paradox helyzet lehet, mint az Szíj Kamilla szavaival élve, hogy  "A redukció nem szorongással, hanem éppen hogy a végtelenség szabadságával tölt el." Pont ez a redukáltság, személytelenség, a jelszerűvé vált sziluett-figurák adnak a kezembe egy olyan ábrázolásmódot, ahol a számomra elérhető legegyszerűbb és igazabb hangok vannak... Amikkel akarok is beszélni.

A színvilág egészen egyszerű, fekete és fehér. Ritkák még a szürkék is, nem érzem szükségét, hogy mást használjak. Sokkal inkább a rétegek szükségét érzem. A textúrával próbálom megteremteni azt a rétegződést a vásznon, amit a képi elemek során elhagyok. Így egészen súlyossá tud válni egy kép, mind fizikai mind átvitt értelemben. A folyamat maga általában egy lelki hullámvasút. Fegyelmezett munka ugyan, pontos tervekkel és vázlatokkal, gondolkodással és felkészüléssel, de az érzelmi töltete egészen mélyről jön és próbálom a lehető legigazabbul megfesteni ezt.

Ugyanúgy érzi az ember, hogy tényleg igazat mond-e, mint azt, hogy tényleg igazat fest -e. Nincs különbség számomra e kettő között.

Lantos Csenge
2016, Wroclaw